2014-06-17 19:25

A német nyugdíj hazugságról: Művileg generált generációs vita?

Kategóriák: Német hírek, Német hírek

A német nyilvánosságot évek óta ijesztő forgatókönyvvel rémisztgetik: a születések csökkenő száma oda vezethet, hogy az ország társadalombiztosítási rendszere összeomlik, amennyiben nem tesznek időben ellene valamit. Több jogot követelnek a korosztályoknak, hiszen a mai idősebbek jól szituáltak, miközben a fiataloknak sokkal több terhet kell viselniük anélkül, hogy reményük lenne a mai idősekéhez hasonló kényelmes jövőre. Így hangzik legalábbis a médiákban a jóléti állam témájáról elterjedt vélemény.

Ebben a cikkben azt szeretnénk letisztázni, hogy a “demográfiai időzített bomba” esetében végül is csak egy politikai és ideológiai ködbombáról van szó. Így próbálják a figyelmet a tényleges problémákról, mégpedig a jövedelmek és a vagyonok igazságtalan elosztásáról elvonni.

 kep

A demográfiai fejlődést nem szabad dramatizálni

 

Először is: azok a demográfiai előrejelzések, amelyeket fél évszázadot átfogóan időről időre felállítanak, nem túlzottan megbízhatóak. Gerd Bosbach statisztikai professzor Koblenz-ből ezeket az 50 évenkénti prognózisokat modern “kristálygömbbe tekintésnek”-nek tartja, amelyet a múltból vett példákkal bizonyít. Némely “népességtudományi” előrejelzés inkább számítható jövendőlésnek, mint a jövőbeli fejlődési folyamatok pontos kiszámításának. A matematika ill. a statisztika eme formájából sajnos politikát csinálnak.

Ezenkívül: a népesség ideiglenes csökkenésében tulajdonképpen nincs semmi drámai. Ami igaz: Németország népessége öregszik és száma 2020 után tendenciálisan kevesebb lesz. De a népesség számának a Német Statisztikai hivatal számítása alapján a mai 82,5 millióról 2050-ben 75,1 millióra várható csökkenésének sem kellene senkiből félelmet kiváltania, hiszen Németország még akkor is a világ legsűrűbben lakott országainak egyike maradna.

 kep

A nyugdíjbiztosítás bevételei nem függnek közvetlenül össze a demográfiával

 

A népesség számának a jóléti társadalomra tett hatását nem adják vissza tárgyilagosan. Így például Martin R. Textor olyan számításokkal szolgál, amelyek alapján 2033-ban 100 lehetséges díjbefizetőre ugyanannyi nyugdíjas fog jutni és ezt így kommentálja: “Nyilvánvaló, hogy ez a fejlődés erőteljesen növekvő díjfizetésekhez fog vezetni.” Paul Wallace brit gazdasági újságíró az “Agequake” című könyvében egyfajta “nyugdíjcsapdáról” ír, amely a demográfiától függő és az olyan államoknak, mint Németország csak két kivezető utat tud  ajánlani: “Vagy a díjakat emelik drasztikusan, vagy a nyugdíjakat csökkentik radikálisan.” Bert Rürup, a német kormány hajdani tanácsadója pedig egyenesen azt követelte: aki a törvényes nyugdíjbiztosításban 35 éves befizetést tud igazolni az időskorában csak “kevéssel az alap megélhetési nívó feletti  nyugdíjat” kaphasson.

 kep

Valójában itt egy szociálpolitikailag hamisan kiállított számláról van szó. A nyugdíjbiztosítás bevételei ugyanis mindenekelőtt a munkaerőpiactól ill. a munkabérektől függnek, hiszen minél többet keresnek a díjfizetésre kötelezett személyek, annál többet fizetnek be a nyugdíjpénztárba. Így csökkenhetett a díjfizetők száma a nyugdíjasok számával ellentétben állandóan anélkül, hogy ez megakadályozta volna a jóléti állam 1974/75-ig tartó felépítését. Például “100 évvel ezelőtt egy 65 évnél idősebbre 12 dolgozó ember jutott. 2000-re ezek száma 4-re csökkent. Az életszínvonal viszont az elmúlt 100 évben jelentősen emelkedett.”A gazdaság teljesítőképessége és az átlagbérek egymással párhuzamosan növekedtek és ezzel együtt a nyugdíjpénztárak bevételei is emelkedtek.

kep

Másként kifejezve: minden egyes ember “jövedelme” a gyerekektől kezdve egészen az aggastyánokig kizárólag az összgazdaság teljesítőképességétől függ. Ha a gazdaság teljesítőképessége egészében növekszik, stagnál vagy csökken, akkor azzal nem jár kötelezően együtt a jövedelmek visszaesése. A népesség számának csökkenése csak abban az esetben okozná a támogatások csökkenését, ha azzal a gazdaság teljesítőképessége is aránytalanul visszaesne. A mai munkanélküliséget figyelembe véve és azt meggondolva, hogy a műszaki fejlődés következményeképpen az emberek nagy többségére az előállítás szempontjából már nincs szükség, akkor világossá válik, hogy a népesség számának csökkenése a gazdaság teljesítőképességét valószínűleg nem fogja befolyásolni. A jövőt illető előrejelzéseknél amúgy is nagyobb figyelmet kell a műszaki fejlődésre fordítani. Egy mai dolgozó teljesítőképességét nem lehet olyan módon átvinni 2050-re mint azt ma sokszor teszik.

A népesség szerkezetének változása sem jelenti automatikusan azt, hogy azáltal egy korosztály, mint például a nyugdíjasok, kevesebbet kapnának. Fontosabb azt figyelembe venni, hogy a népgazdaság mennyi gazdagságot termel és abból ki milyen mértékben részesül.

kep

A fent idézett riasztó számítások azért sem megbízhatóak, mert nem veszik figyelembe a ma még társadalombiztosítási befizetésekre nem kötelezettek csoportjának (önállóak, szabad foglalkozásúak, hivatalnokok, képviselők és miniszterek) valamikor lehetséges beszámítását a törvényes betegbiztosításba. Kihagyja továbbá a jövedelemhatár felemelésének lehetőségét, azt ami ma éppen a jobban keresőknek teszi lehetővé azt, hogy kibújjanak a jóléti társadalom szolidaritási kötelezettségei alól, valamint a díjak ill. az állami támogatások részesedésének növelését. A nyugdíjpénztár bevételei azonban ezektől a tényezőktől is függnek. Tehát: a népesség alakulása és a nyugdíjbiztosítás bevételei között nincs közvetlen összefüggés.

Tény: Németország még soha nem volt olyan gazdag mint ma, hiszen a gazdaság végig egyfolytában növekedett. A nyugdíjak csökkentése tehát nem rászorultság, hanem csalás következménye.

 kep

Több gyerek, több nyugdíj?

 

Ezért elfogadhatatlan az, amit Hans-Werner Sinn, az ifo Instituts elnöke követelt: csak az kaphatja meg a továbbiakban is a felosztó-kirovó nyugdíjat az eddig elvárt mértékben, aki legalább 3 gyereket felnevel és végig az átlagnak megfelelő díjakat fizet be. Ez a felfogás egyfajta “biológiai gyártáselméleten” alapul és abból indul ki, mintha az emberi szaporodás lenne a növekvő társadalmi gazdagság eredete, azé amelyből a növekvő nyugdíjak végül is származnak. Ez az elmélet azonban nem áll összhangban egy modern, a tőke és a tudás felhalmozódásán alapuló népgazdaság viszonyaival: a “biológiai gyártáselmélet” nyilvánvalóan még mindig az archaikus, ipari forradalom előtti önellátó gazdálkodás mintáját veszi alapul és úgy tesz mintha a család lenne egyszerre gyártó üzem és a társadalombiztosítás hordozója is.

 

Figyelembe kell venni a gyermekek számának csökkenése által előállt megtakarításokat

 

Pontosabban szólva: társadalmunkban nem nemzedékek, hanem a dolgozók és nem dolgozók közötti megállapodással állunk szemben. Minden dolgozó gondoskodik a nem dolgozókról, tehát a nyugdíjasok mellett a gyerekekről és a fiatalokról is. Ha tehát kevesebb gyerek születik, akkor kevesebbet kell fordítani óvodákra, iskolákra, felsőoktatásra és az ifjúságvédelemre, mindarra amit szintén be kell számítani a dolgozó generáció megterheléseibe.

 kep

Politikai érdekből művileg felkorbácsolt generációs vita

 

Feltételezhető, hogy a demográfiai fejlődést azért dramatizálják ennyire, hogy ezáltal törvényesítsék a társadalmi javak felosztására hozott intézkedéseket. A demográfia itt elsősorban mint szociálpolitikai demagógia működik. A “generációs igazságtétel” a politikai harc jelszavává lett, elvonva ezzel a figyelmet a minden korosztályban fokozottan fellépő társadalmi egyenlőtlenségekről.

A gyerekek elszegényedésének témáját például a fiatalabbak az idősebbek elleni kijátszására használják azzal a céllal, hogy így az utóbbiakat a jövedelmük növeléséről vagy a támogatások csökkentéséről való lemondásra kényszerítsék. De ez a társadalmi polarizálás minden korosztályra egyformán hat. A társadalmi választófal tehát nem a fiatalokat és az idősebbeket választja el, hanem egyre inkább a szegények és a gazdagok között húzódik – mégpedig az életkortól függetlenül.

A különféle korosztályok helyzetét összehasonlító vizsgálat figyelmen kívül hagyja azt is, hogy “a fiatalabb generációk jóval magasabb nettó reáljövedelemmel rendelkeznek, mint a szüleik és ez a reáljövedelem még akkor is növekedni fog, ha ezzel egyidejűleg a társadalombiztosítási járulékok korlátozott mértékben százalékosan is növekednek.”

kep

Tehát mindenki úgy tesz, mintha a tőke és a munka közötti szakadékot egy új alapvető ellentmondás, a fiatalok és idősek közötti váltotta volna fel és az osztályharcot a “generációk háborúja” helyettesítené. Így próbálják a figyelmet a tényleges problémákról, mégpedig a jövedelmek és a vagyonok igazságtalan elosztásáról elvonni.

Szívesen tesz a politika úgy, mintha a jövendő generációknak nagymértékű tartozásokat kellene leépíteniük, amelyhez viszont sem kedvük, sem pedig lehetőségeik nincsenek. A tartozások azonban a jövendő generációk csak egy részét érintik; másik részük több kamatot kap a fedezett államkötvényekből, mint a fizetendő adó és hasznosul ezáltal még a mai államháztartás hiányaiból is. Az államadósságból ugyanis követelések és tartozások is adódnak és a következő generáció “örökli ” ezeket.

Gerd Bosbach eretnek módon kérdez: „El akarjuk a béreket hosszú távon választani a termelékenység fejlődésében való részvételtől?“Így a munkavállalóknak tényleg nem lenne olyan könnyű a fiatalok és az öregek ellátását átvállalni. Ennek azonban kevesebb köze lenne az öregedési folyamat “elkerülhetetlen” következményeihez, sőt inkább tudatos politikai döntés lenne a társadalmi gazdagság elosztása szempontjából.

 kep

Privát nyugdíjbiztosítás?

 

Feltéve: ha a demográfiai nyugdíjhazugság igaz lenne akkor ugyanúgy teljes erőből kihatna a tőkefedezetű nyugdíjakra is. Hiszen minden társadalmi ráfordítást ill. minden nyugdíjat a folyó bruttó nemzeti termékből kell kigazdálkodni (lásd: Mackenroth-tézis). Idős korában senki nem akar kamatjóváírásokból élni, hanem szeretne valóságos élelmiszereket fogyasztani. Aki élete folyamán több pénzt tesz félre annak idős korában is több áll rendelkezésére, de ezáltal sem ma, sem pedig a jövőben nem áll elő olyan népjövedelem, amit fel lehetne osztani. „Minden finanszírozási rendszerben eldöntik, hogy a fiatalabbaknak a fogyasztásukban és az öregebbeknek a nyugdíjjogosultságukban mekkora veszteségekkel kell számolniuk. Az újrafelosztás elvénél ez a döntés egy politikai-demokratikus folyamat keretében, míg a tőkére alapuló rendszerekben “névtelen” piaci folyamatok formájában zajlik.“

A részvényárfolyamok zuhanása a 2001 szeptember 11-i terrormerényletek után megmutatta milyen problematikus a Riester nyugdíjjal a részvénypiacokban és a privát előregondoskodásban megbízni, ha az időskori létbiztosítás hosszútávú stabilitásáról és megbízhatóságáról van szó. Vitathatatlan, hogy a nagyobb “generációs igazságosság” követelése mögött komoly anyagi érdekek rejtőznek és a pénzpiacok szereplői jó esélyeket látnak a termékeikkel hasznot hozó üzletekhez jutni akkor, ha terjed a félelem attól, hogy a kollektíven meghozott intézkedések az egyéneknek nem adnak megfelelő védelmet. A felosztó-kirovó nyugdíj szétrombolása a pénzügyi szektor mellett hasznos a vállalatoknak is, mert ezt eddig nekik is egyenlő arányban kellett finanszírozni. Ezzel szemben a privát előregondoskodást a munkavállalóknak teljes mértékben maguknak kell viselniük. A privát gondoskodásba viszont csak azok tudnak befizetni, akiknek az alapvető ellátásuk is rendben van.

Ami hiányzik: a fentről lefelé irányuló olyan társadalmi elosztás, amely az össztársadalmi és saját elszegényedés leküzdését szolgálná. Az állampolgárok anyagi teljesítőképességének kellene életkoruktól függetlenül eldöntenie milyen mértékben tudnak hozzájárulni a közjóhoz.

(forrás: http://www.wahrheitssuche.org/rentenluege.html)

 

(Magyarra fordította: Egresi István. A fenti dokumentum kizárólag tájékoztatásra szolgál, annak tartalmáért ill. kihatásaiért a fordító felelősséget semmilyen formában nem vállal! Ez a fordítás a fordító szellemi  tulajdona. Annak megosztása, megjelentetése vagy más célokra történő felhasználása csak a fordító előzetes megkérdezése és beleegyezése után lehetséges!)

 

További cikkeink ehhez a témához:

Kutya tartás Németországban: Költséges és körülményes hobbi

Gyermekkel Németországban: A német családi pótlékról

Továbbra is a kivándorlás gondolata foglalkoztatja a magyarokat

Ha nem beszéled a nyelvet – nincs esélyed

Tények és tévhitek a külföldi munkavállalásról

Évről évre több magyar vándorol ki Németországba

A külföldi kiküldetésről

Munkavállalás Németországban

 

 

Cikkeink a “Német nyelvtanulás” sorozatunkban:

5 perc német: Mit jelent a gyakori szólás “Nullachtfünfzehn”?

5 perc német: Mit jelent az “Ich drück dir die Daumen”?

5 perc német: Mit jelent a “Du hast nicht alle Tassen im Schrank”?

5 perc német: Mit jelent a “Toi, Toi, Toi” kifejezés?

Német nyelvtanulás: Németország a szlogenek országa

Német nyelvtanulás: Alkoholmentes italok elnevezései (1.rész)

Német nyelvtanulás: Alkoholmentes italok elnevezései (2.rész)

Német nyelvtanulás: A legfontosabb német rövidítések

Német nyelvtanulás: Álláspályázatok német nyelven (1. rész)

Német nyelvtanulás: Ivási kultúra kifejezései és szokásai

Német nyelvtanulás: Német köszönési formák és szokások

Német-magyar kisszótár: sörözők, borozók, kocsmák

Német nyelvtanulás: Német-magyar gasztronómiai kisszótár

A német szitkozódások és a férfi emancipáció

Német nyelvtanulás: A német bolhapiacokról és azok kifejezéseiről

Német nyelvtanulás: A kétnyelvű szövegek segítik a nyelvtanulást