2014-11-03 14:16

A halál új kultúrája Németországban

Kategóriák: A világ hírei, Magyar hírek, Német hírek

Hogyan bánjunk a halállal? Sokáig megpróbáltuk a halál tényét elűzni. A halál mára azonban lassan visszatér életünkbe.

 

Németország társadalmában mélyreható változások mennek végbe: a halál visszatér életünkbe. A társadalom a megszokottól teljesen eltérő, merőben új kijelentéseket fogalmaz meg a szenvedésről, a fájdalomról és a gyászról és új képeket és fogalmakat alkot az életről és az elmúlásról. Korábban általánosan elfogadott szabályok nem érvényesek már, és ebben a különböző világnézetek sem játszanak már jelentős szerepet. Értékítéletünk alakult át, a halál botrányosságával már másként bánunk, mindez azonban egy megváltozott emberképre enged következtetni: a mai ember nem engedi ki már a halálát a kezéből. Kultúrtörténeti szempontból nézve Németországban éppen egy kisebbfajta forradalom van kialakulóban.

 

 

 

04

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szociokulturális változások külső letükröződéseként a Hamburg-Ohlsdorfi temető példája ideális. Ez nem a klasszikus értelemben vett temető, nem egy keresztény módra bekerített sírkert. Ez egy parktemető, egy természetes park halottakkal, akik így a társadalom pluralizálódásának növeléséhez és egyben szegmentálódásához járulnak hozzá. A parkban külön területe van a holtan született gyermekeknek, füves területe a névtelenül elföldelteknek, egy őserdőszerű, “nyugalom erdeje” a tölgyek, bükk- és fenyőfák tövében elásott urnákkal. Megtalálható ott az AIDS- halottak első közös sírmezeje ugyanúgy, mint egy privát egyesület által gondozott “Asszonyok kertje” a nőmozgalom szellemében, ahol prominens és kevésbé prominens hölgyek nyugszanak és ahol a megvalósítás nyugalma, költészete és esztétikája egy halál utáni otthon érzését kelti.

 

Miközben az egyéni vagy családi sírok lassan elveszítik jelentőségüket és a klasszikus temetési szertartások helyett a hamvasztások lesznek egyre kedveltebbek, ezzel egy időben Norbert Fischer hamburgi kultúrakutató szerint “csoportsajátosságú minitájak” vannak születőben. Azoknak a szociális közösségeknek a temetkezési helyei ezek, amelyekhez a holtak életük során tartozónak vallották magukat. Így kínálhatnak ezek labdarúgócsapatok szurkolóinak ugyanúgy nyughelyet mint egyházközösségek vagy tekeegyesületek tagjainak. Bizonyos popzenekarok imádóit például ugyanúgy egybefoghatja a halál, mint a korábban a klubházban vagy a stadionokban megélt valós közösségük.

 

A családok széttöredezettek, az életformák sokszínűsödnek, hozzátartozók nem élnek egymás közelében, a szingli háztartások normálisnak számítanak. A temetkezési kultúra sem számít már csak egy polgári civilizáció nagymiséjének, annak mindenféle megkötöttségeivel együtt. Sokkal inkább egymással teljesen ellentétes életstílusok összevisszaságában és kötetlen projektekben kerül kifejezésre, ahol egyedül a véletlen dönt arról, melyik ember milyen szociális szövetségben éri meg élete végét. A temető szerepe egyre inkább csak a funkcionális temetkezési helyre redukálódik. A gyász és a megemlékezés vagy nyilvános helyekre költözik, ahol – mint Lady Diana halálának esetében – az emberek érzelmeiket közösen vezetik le, spontán szociálromantikus közösségeket alkotva. Vagy pedig konzerválják azokat a WWW-emlékezet anyagtalan örökkévalóságában, ahol az emberek az elhunytaknak virtuális temetőkben “internetes emlékhelyeket” hoznak létre.

 

 

02

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A balesetek halottainak emlékére az utak szélén felállított, képekkel díszített fák vagy keresztek a megemlékezés helyeivé növik ki magukat. Az egyháznak nincs többé egyedüli, kizárólagos joga a halálra és a gyászra, a lélek ápolása már nem csak a papok fő tevékenysége. Az egyedüllét és a szétesés elleni profán mozgalom szociálromantikus jellegzetességei: vissza a természetbe, a ceremóniákhoz, a rituálékhoz. “A halál az utolsó életterület, ahol végbement a társadalom felszabadulása”, véli Fischer kultúrakutató, az 1968-as generáció szexuális forradalmához hasonlítva azt. Tudja mit mond: 25 éve kutatja a temetkezés és gyász formáit.

 

Az öregkor és az elmúlás időközben már a tömegmédia észlelési terének több műfajában és formanyelvében is megtalálható -– pl. az 50 év alattiak reklámokra annyira fogékony korosztályának mint célcsoportnak szánt, teljesen új üzenetek formájában. Az a társadalom, amely a feltétlen növekedés-fejlődés parancsának engedelmeskedve és a demográfiai hiány lefelé húzó örvényében annak a veszélynek van kitéve, hogy lekési saját maga megújítását, lassan elkezd gondolkodni az életről mégpedig a halál szemszögéből is. A tabuk feloldásában nagy lehetőség rejlik a változtatásokra. Hiszen aki a halált kezelni tudja az más, egzisztenciális válságokkal is meg tud birkózni.

 

A halál még mindig az élet vakfoltja az általános optimálás operációs rendszerében és még mindig a függetlenségéhez annyira ragaszkodó egyén legnagyobb narcisztikus megsértésének számít. Nincs olyan jogi terület a világon, amelyben önállóan meg lenne határozva a halál pontos fogalma. A tudósok nem tudnak megegyezni abban, mikortól számítható egy ember pontosan halottnak – még pathofiziológusok sem képesek pontosan meghatározni, mi is a meghalás. A német alkotmány 2.2 cikkelye alapján minden embernek joga van a jó élethez; a törvénybe foglalt, jó halálhoz való jog viszont sehol nem található. Erről elgondolkozva az emberi méltóság fogalmának és a fogalom intellektuális újrafogalmazásának mindenfajta modern értelmezése a “méltó halál” meghatározásánál kezdődik. Figyelembe véve, hogy a méltó élet és a méltó halál között természetesen jelentős különbség áll fenn.

 

 

01

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minél korábban tudatosul valakiben a saját halálának gondolata annál tudatosabban tud az elmúlás tényével foglalkozni. A méltóság kihangsúlyozása a halálról és annak folyamatáról, a gyászról folytatott vitákban kétféle dolgot sejtet: egyrészt, hogy az életünk totális ellenőrzéséről elképzelt illúzió hamis – és hogy egyre több ember van meggyőződve arról, hogy nem kell magát alárendelnie és kiszolgáltatnia a vallásos világnézeteknek, a modern gyógyászatnak és az állami bürokráciának. A kanti gondolkodás kategorikus imperatívusza az uralkodói felfogás megfellebbezésében az Isten nélküli etikával messzemenőkig átvette az uralmat.

 

Elve: közeledj minden emberhez úgy, ahogy tőle elvárod hogyan közeledjék hozzád, ha majd a halál előtt állsz. Még 15 évvel ezelőtt sem ismerték volna el sokan azt a kijelentést, hogy az éber kómás betegek is életben lévőnek számítanak, jegyzi meg Michael Wunder, az Alsterdorf-i Evangélikus Alapítvány Tanácsadó Központjának vezetője és a Német Etikai Tanács tagja Hamburgból. Az érzékelésünk azonban azóta erősen átalakult és alapvető dolgok tűnnek megváltozottnak  megnövekedett bennünk a múló és korlátok közé szorított élet iránt mutatott tisztelet.

 

Palliatív orvosok a meghaláshoz való jogot mint az emberhez méltó élet utolsó aktusát értelmezik, etikusok a fájdalom csökkentését a méltóság fogalmának központi kérdésévé teszik, jogfilozófusok az öngyilkosság kivételes esetekben engedélyezett pártolásának igazolásáról gondolkodnak. A passzív és a közvetetten aktív halálba segítés közötti határok olyan mértékben tolódnak el, mint amekkora mértékben növekszik tudásunk a nyugtatókról, a narkotikumokról és anxiolytikumokról, a kórházakon belül növekszik a halálos betegek hospice házainak száma, az ambuláns palliatív gyógyászat pedig lehetővé teszi halálos betegeknek, hogy otthon, a családjuk körében vegyenek búcsút életüktől.

 

 

05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A betegek önállóságát (az orvosi etika kulcsfogalmaként) az általános személyiségi jogok igazolásaként tartják számon, amely így a saját magunkról fennálló döntési jogunk legértékesebb javának minősül és az orvosok is egyre elterjedtebb körben elismerik azt. “Manapság sokkal komolyabban vesszük az emberek azon óhaját, hogy saját akaratukból távozzanak az életből, mint néhány évvel ezelőtt”, jegyzi meg ehhez Ulrich Schroth büntetőjogi professzor Münchenből. A halál professzionalista módon végzett funkcionális részekre szedése az embert a holta után használhatatlan dologgá alacsonyítja – a halottat áruként hulladékként deklarálja.

 

Temetkezési vállalkozók, orvosok és ápolók elmondása szerint a haldoklókat még röviddel ezelőtt is szisztematikusan a kórházak elfekvő kórtermeibe tolták be, az őket megillető nyugalom és segítség nélkül, nem figyelve a fájdalmaikra és félelmeikre. A magányos halál hidegét követte az elraktározás a pincében, aztán pedig a temetkezési vállalat kereskedelmi módon végrehajtott elszállítása. Ha pedig valaki a hozzátartozójának halálát valami miatt nem tudta vagy nem akarta megfizetni, az még ma is az olyan diszkont temetkezők garantáltan legolcsóbb árait részesíti előnyben mint pl. a “Sargdiscount”.

 

Tíz év óta azonban egyre inkább elterjedőben vannak a halál, a búcsúzás és az emlékezés alternatív formái is, és ha minden ilyen trendet összefoglalunk, akkor egy újfajta ars moriendi-ről, a halál újfajta művészetéről beszélhetünk. “A szép halál művészetét” – a késői középkorban az égnek ajánlva, mára azonban teljesen kiváltva a kereszténységből – a 90-es évek végétől az Aids- önsegélyezés, a melegek és a halálos betegek klinikáinak mozgalma befolyásolja és mozdítja előre. Ennek szellemében alapították 2007-ben a Hamburg-Altona-i halálos betegek klinikáinak védőszárnya alatt a “Lotsenhaus”-t , a “Révkalauz házát”, ami nem más mint egy temetkezési és tanácsadó központ egy hajdani bankfiók épületében. Ennek helyiségei mindenki számára nyitva állnak, és ami a legfontosabb: senkit nem köteleznek méltóságteljes tartásra, sokkal inkább mindenkire rábízzák annak eldöntését, mi számára a legméltóságteljesebb viselkedés ott.

 

 

06

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi következik ebből? A Knockin’ on Heaven’s Door mint kísérő zene lejátszása a halotti búcsúztatásnál, szabadon fogalmazott gyászbeszédek, halotti menet a béke és a nyugalom erdejéhez, közös éneklés, léggömbök égnek eresztése, folyóvizek partján rendezett búcsúztató ceremóniák, tengerbe temetés vagy gyémánt készítése a halott hamvaiból. Miközben a búcsúztató helyiségben a hozzátartozók énekelnek, sírnak és nevetnek, filmeket mutatnak be az elhunytról, vagy anekdotáznak róla, még meg is érinthetik, addig a falakon kívül zajlik a hétköznapi élet: az utcán városi buszok hajtanak el, az ablak előtt járókelők állnak meg, éppen arra sétáló óvodás gyermekek figyelik a holtat és az őt gyászolókat elfogulatlanul.

 

A halált a láthatóság ténye hozza vissza tudatunkba. A szándékos nyíltság és áttekinthetőség semlegesíti a félelmeket és legjobb esetben normalitáshoz vezethet – aki látja a halottat az önkéntelenül részt vesz annak búcsúztatásában is. Ezeket a jeleket lehetne a fejlődés avantgárdjának, előcsapatának is tekinteni, amely esetleg nem is győzhet mindenhol. De egyvalami máris megváltozott: az emberi méltóság fogalma alatt mást értünk, mint akár 10 évvel ezelőtt: annak középpontjában a konkrét egyén áll, összes érzelmeivel. Kortársaink léte továbbra is magunk körül forog, de önmagunkhoz viszonyulásunkban egyre nagyobb gondoskodó figyelmet fordítunk a saját életutunk végének hogyanjára is.

 

Az értékrend ilyen, magasabb életminőséghez is vezető változása halálunk esetén elsősorban az önmagunkról döntés irányában megnövekedett érzékenységünknek és az egyén önállóságának köszönhető. A döntési képesség önmagunkról az egyénnek arra az illetékességére vonatkozik, amelyben lehetővé teszi számára a cselekedeteit saját szereplőként elindítani. Az önállóság vonatkozik arra a minden embert megillető alapvető jogosultságra, hogy az mindig öncéljait kövesse és sohasem egy cél eszköze legyen. “A méltóság azt jelenti ma, hogy nem hagyjuk magunkat a halálban többé eszköznek tekinteni”, így véli Dieter Sturma bonni filozófiaprofesszor, a biotudományok etikája referencia központjának igazgatója.

 

 

07

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az élet utolsó kérdéseinek ideologizálását a keresztény világnézet által túlnyomórészt elintézettnek tekinti. A katolikus előírások alaptörvényei töredeznek: alig akad hívő ember, akit manapság az “örök élettel” még meg lehetne nyugtatni, a csodákba és a feltámadásba vetett hitet elűzi a mindennapos élet igenlése, a felsőbbrendűséget hirdető paradicsom ígérete megszűnik. Az elképzelés az emberről, mint Istennek megfelelő hasonmásról döntően megváltozott. “Amit az egyház egy betegtől a szenvedés elfogadásának címszava alatt elvárt””, összegzi Sturma egyik tanulmányában, “ma már hallani sem akarjuk – jogosan!” Mire lehet ebből következtetni?

 

Lehetséges lenne az a felismerés, hogy a halál elleni küzdelem minden ember számára már kezdettől fogva elveszett. Ez talán banálisan hangzik, mégsem az. A saját halálunk az életünk korai szakaszában tudatosított ténye az elmúlás későbbi tudatosabb kezelését tenné lehetővé. Ez annyit jelent: a saját végességünk bánásmódjának begyakorlása fejleszti annak belátását bennünk, hogy az önállóságunk végül is korlátozott és a függőségünk másoktól sokkal erősebb is lehet mint gondolnánk.

 

Következhet mindezekből, hogy az életet ma másként értékeljük, mint 10- 15 évvel ezelőtt? Egyértelműen igen. Így lehetne legalábbis a heidelbergi egyetem Marsilius-Kolleg-jében éppen befejezett tanulmány eredményét összefoglalni. Wolfgang Eckart orvos, orvostörténész és Michael Anderheiden jogfilozófus, orvos-jogász vezetése alatt palliatív orvosok, gerontológusok, germanisztikai szakemberek, történettudósok és jogászok foglalkoztak az “Ember méltósága az élete végén” témájával. Az orvostudomány meghosszabbítja az életünket, de ezzel csak meggyorsítja halálunkat. “Németországban első ízben ismerjük el a halált az élet egy fázisának”, véli Anderheiden és rámutat a halál eddigi, szervezett távol tartásának okaira:

 

Egyrészt Németországnak a náci rezsim alatt túl sok halottat kellett elszenvednie, másrészt a 68-as mozgalom az élet igenlését váltotta ki az emberekből. A 80-as évek hedonizmusa és jó kedve valamint a 90-es évek szépség- és ifjúságkultusza pedig a halált kulturális okokból tovább tabuizálta. A paradigmaváltás akkor következett be, amikor a szalonképessé váló halálos betegek hospice házai és a hozzá kapcsolódó mozgalmakat támogatók körében az önmagát egyre jobban felismerő, egyre inkább elöregedő népesség igénye az önmeghatározás iránt egyre erősebb lett. Ezzel párhuzamosan egyre hatásosabbá vált a palliatív gyógyászat. Segítségével mára majdnem teljesen lehetővé vált a fájdalomtól mentes halál, ezzel együtt lépésről-lépésre veszítették el a német orvosok ez irányú tartózkodásukat: a tiltó német kábítószeres törvény ellen elkövethető vétség félelme és ezzel együtt a valakit gondatlanságból a halálba “nyugtatás” rettegése lassacskán feloldódik.

 

 

08

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatalmas változások tapasztalhatók az orvosok öntudatában is. Eckart összefoglalása szerint az orvosok nem tekintik többé magukat fehér köpenyes félisteneknek, akik személyes és hivatásbeli vereségnek tekintik, ha valakit hagyniuk kell meghalni. “Az orvos feladataihoz tartozik az ember halálba kísérése, de annak az időpontnak a felismerése is, amikor a gyógyító terápiát a palliatív terápiának kell felváltania.” Már nem arról van szó, hogy valakit minden áron meg kell gyógyítani, hanem arról, hogy egy betegséggel vagy fogyatékossággal továbbra is elviselhetően lehessen élni. “Az orvosok ma jobban képesek hagyni a betegeket meghalni anélkül, hogy ahhoz ölniük kellene.”

 

Az orvostudomány elenged bennünket. Időt enged nekünk a meghaláshoz, amennyiben művileg meghosszabbítja életünket. Enyhíti halálos betegségek fájdalmait az életünk aktív megrövidítése nélkül. A halál folyamatát támogató segítség, mint időszerű ars moriendi felfogása az emberhez méltó halál, mint méltó élet megértését jelenti. Az életünk végének emberi méltósága iránt kialakult megértés középpontjában az egyén boldogulása és az irányadó kérdés áll: Hogyan ne haljunk meg? Öntudatunk mélyebb rétegeibe fokozatosan beleszivárog, hogy az emberi méltóságnak testi, lelki de szociális vonatkozásai is vannak, és hogy az ember halálánál az ápolók és a palliatív orvosok jelenléte legalább olyan fontos, mint a nagyra becsült főorvos úré.

 

A “jó” meghalás művészetének kereteiben a “jó” halálhoz való jogot nem lehet perelni és az erkölcsileg sem kötelez semmire. De ez mára a kortársaink és környezetük megszokott igényévé vált. Talán kialakulhat ezáltal egy olyan emberkép, amelyben az egyénnek nem kell feltétlenül erősnek és hatékonynak mutatkoznia. Olyannak, aki az időskorban nem kifejezetten jól és vidáman bírja magát, aki tudja, ki és hogyan enyhítheti légszomját és halálfélelmét ha szüksége lesz rá és akinek szabad az élete utolsó fázisát saját akarata szerint úgy értékelni és alakítani, hogy azt az utolsó percéig élethez méltó módon élvezni tudja.
Ma vitán felül elmondhatjuk: a halált visszahozzuk az életbe, és nem csak most novemberben.

 

http://www.zeit.de/2012/46/Essay-Tod-Leben

 

Fordította: István Egresi

 

 

VISSZA A FŐOLDALRA !!!

 

Németországi munkavállalással kapcsolatos írásaink:

A német Munkaügyi Központok állásajánlatai

Ingyenes tanácsadás magyaroknak Németországban

A jól képzett európai fiatalokat Németország tárt karokkal várja

Miért könnyű Németországban munkát találni?

A német szakszervezeti tagság megéri mindenki számára

Blankenburg-i botrány: magyarok kiszolgáltatott helyzetben

A német minimálbér (8,50 euró) bevezetése: előnyei és hátránya

Több ezer munkahely fog megszűnni a német minimálbér miatt?

Európában a németek túlóráznak a legtöbbet

Az Empátia Balatin képző központ szakképzései és munkaközvetítése

A “szegénységi bevándorlás” elleni törvényt elfogadták Németországban

Kik és hogyan verik át a magyarokat külföldön?

Továbbra is a kivándorlás gondolata foglalkoztatja a magyarokat

Ha nem beszéled a nyelvet – nincs esélyed külföldön!

Tények és tévhitek a külföldi munkavállalásról

Évről évre több magyar vándorol ki Németországba

A külföldi kiküldetésről

 

További német vonatkozású cikkeink:

Most kezdődnek a német bolhapiacok! Hová érdemes elmenni?

A külföldről megigényelt német családi pótlékról

Az autósok makacssága sok ember halálát okozza (Rettungsgasse)

A fiatalok már csak hazalátogatnak a lassan pusztuló országba?

A német SCHUFA mindenkiről minden adatot összegyűjt

Családon belüli erőszak – már nem tabu téma!

Hová meneküljenek a nők Németországban erőszakos férjük elől?

Gyermekkel Németországban: Hová tegyük gyermekünket három éves korig?

Mennyi zsebpénzt adnak a német szülők gyermekeiknek?

Július 1-től olcsóbban lehet az európai külföldön telefonálni

Elveszett az útlevelem külföldön? Csak semmi pánik!

A németek és a szex – számok és tények

Szexriport – érdekességek a németek nemi életéből

Egy orvos kipakol: A modern gyógyászat hét főbűne

Hihetetlenül érdekes új fagyi kreációk Németországban!

A kenyér Németországban már régóta nem csak táplálék!

Német világörökség: sör, kenyér, Beethoven – és talán a bürokrácia?

Az új német egészségügyi kártya még mindig vitatott

Kutya tartás Németországban: Költséges és körülményes hobbi

Gyermekkel Németországban: A német családi pótlékról

A német nyugdíj hazugságról: Művileg generált generációs vita?

Facebook csoportok Németországban élő magyarok számára

Itt is “Flat”, ott is “Flat”. Egész Németország “Flat”-ezik!

TOP 10: Németország leghíresebb bevásárlóközpontjai

A felesleges németországi körforgalmakról és a giccses német szobordíszekről

A német szitkozódásokról és a férfi emancipációról

A német választások – Sikerek és kudarcok

 

Cikkeink a “Német nyelvtanulás” sorozatunkban:

Német nyelvtanulás: Németország a szlogenek országa

Német nyelvtanulás: Alkoholmentes italok elnevezései (1.rész)

Német nyelvtanulás: A legfontosabb német rövidítések

Német nyelvtanulás: Álláspályázatok német nyelven (1. rész)

Német nyelvtanulás: Ivási kultúra kifejezései és szokásai

Német nyelvtanulás: Német köszönési formák és szokások

Német-magyar kisszótár: sörözők, borozók, kocsmák

Német nyelvtanulás: Német-magyar gasztronómiai kisszótár

A német szitkozódások és a férfi emancipáció